2012. augusztus 7., kedd

Zima Szabolcs: A makedón összeesküvés


A szokásomtól eltérően most nem csak egy képet biggyesztek ki, hanem írok is hozzá egy kis bevezető szöveget, mert úgy érzem, hogy igazán megérdemli a hozzáfűzött szavakat. Aki még eddig nem hallott vagy nem olvasott volna róla, megjelent egy ifjú író Zima Szabolcs első regénye az Ulpius-ház gondozásában. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy gyerek korom óta ismerem Szabolcsot, ugyanis rokoni szálak kötnek hozzá. :) Joggal mondhatjátok, hogy elfogult vagyok, de aki elolvassa a könyvet, abban szerintem semmi kétely nem marad azt illetően, hogy egy nagyszerűen megírt történetről beszélünk. Nem is szaporítanám tovább a szót, hiszen nem kenyerem az írás, azt inkább ráhagyom az ahhoz értő emberekre, akik meg is tették azt a maguk módján.

A makedón összeesküvés

A könyv hivatalos oldala ahol akár kérdezhettek is Szabolcstól: A makedón összeesküvés
Facebook-on is megtaláljátok, és friss hírekket kaphattok tőle itt.

Aki teheti vegye meg a könyvet, mert garantáltan nem fogja megbánni a rááldozott összeget. Megvásárolható több neves könyvesboltban is, vagy itt az Ulpiusz-ház honlapján.

A végére néhány kritika amit írtak eddig a könyvről, akit érdekel bátran olvassa el. Az Ulpiusz-ház blogján készített egy bejegyzést Berta Péter, az olvasók és bloggerek közül először Zama készített egy interjút Szabolccsal, majd a Kultography, és végül de nem utolsó sorban Roni olvasta el a könyvet és véleményezte azt nekünk.

Egy kis ízelítő a könyv tartalmából: A londoni székhelyű British Library bőkezű támogatójának lányát elevenen megsütik egy antik ércbikában. Az ókori kéziratok után kutató Enid Markopoulos feltehetően olyan leletre bukkant, amely nem csupán világraszóló irodalmi csemege és kultúrtörténeti szenzáció, hanem potenciális fegyver is – az árából akarják fedezni egy őrült politikai játszma költségeit. Minderről azonban fogalma sincs a könyvtár két ifjú munkatársának, akiket a másik főszponzor, egy különc MI6-ügynök lord állít rá az esetre. Pat Foster könyvtári mindenes és Bertie Hook restaurátor, akik kalandos küldetéseiken már bizonyították rátermettségüket, Európa legizgalmasabb városaiban követik a halott lány verses rejtvényüzeneteinek nyomát. A szédületes száguldás közben Pathez csapódik egy titokzatos, gyönyörű nő, Rómában pedig feltűnik a halott lány húga, aki nem marad közömbös Bertie iránt. A CIA is tud a kézirat létezéséről, ám érdekeik azt diktálják, hogy az ősi pergamen ne kerüljön nyilvánosságra. A klónozott Qayin ügynököt vetik be, aki mindig egy lépéssel a könyvtárosok előtt járva gyilkol. Két ember látta eddig a kéziratot, már mindkettő halott…

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...